Judas Priest
JUDAS PRIEST

A Judas Priest egy Grammy-díjas brit heavy metal-zenekar, melyet K. K. Downinggitáros és Ian Hill basszusgitáros alapított a 60-as évek végén. A Judas Priest nevet az együttes korábbi énekese, Al Atkins javasolta, aki a kifejezést Bob Dylan The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest című dalából kölcsönözte. K. K. Downing és Ian Hill mellett Glenn Tipton gitáros tekinthető még állandó zenekari tagnak. Downing és Tipton mellett Rob Halford énekes a harmadik fő dalszerző, aki 1973-ban csatlakozott az együtteshez. Halford 20 éven át volt a zenekar állandó énekese, majd 1993-ban zenei nézeteltérésekre hivatkozva elhagyta az együttest, hogy szólókarrierjére koncentrálhasson.

Helyére Tim "Ripper" Owens került, akivel két nagylemezt készített a zenekar. Halford 2003-ban tért vissza a Judas Priest soraiba, de emellett a szólókarrierjét sem adta fel. Pályafutásuk első szakaszában több dobos is megfordult a zenekarban, mígnem 1980-ban Dave Holland csatlakozásával megszilárdult a zenekari felállás. Holland a 80-as évek végéig volt az együttesben, helyére Scott Travis került (ex-Racer X), aki a mai napig a zenekar tagja.

A Judas Priest minden idők egyik legsikeresebb és legnagyobb hatású heavy metal-zenekara. A világszerte több mint 45 millió lemezt eladott zenekar a 70-es évek második felében készült lemezeivel nagy szerepet játszott a New Wave of British Heavy Metal létrejöttében, ezért a Judas Priest-et szokás a heavy metal "keresztapjaként" is emlegetni. A zenekar hangzásának alapját Downing és Tipton gitárjátéka mellett Halford hangja határozza meg, aki széles hangterjedelmével képes a középfekvésből a teljesen sima szopránba váltani.[5]Az együttest gyakran illetik a "Metal Gods" (fém istenek) jelzővel, mely az 1980-ban megjelent British Steel album hasonló című számából eredeztethető,[6] de Halfordot is gyakran illetik a "Metalgod" kifejezéssel.

2010-ben a VH1 kiáltotta ki őket minden idők 78. legnagyobb művészének, míg azMTV (a Black Sabbath után) minden idők második legnagyobb metalzenekaránaknevezte az együttest. 2010 decemberében bejelentette az együttes, hogy 2011-ben kezdődő világ körüli turnéja lesz az együttes utolsó körútja, ugyanis az "Epitaph" (Sírfelirat) címre keresztelt turné lecsengése után a zenekar feloszlatja magát

Forrás: wikipedia

TOVÁBBI ZENÉSZEK
Alt-J
ALT-J
Stevie Aiello
STEVIE AIELLO
Troy Harley
TROY HARLEY
Guns and Roses
GUNS AND ROSES
Fuel
FUEL
Eric Clapton
ERIC CLAPTON
All That Remains
ALL THAT REMAINS
12 stones
12 STONES